Dalszövegek | Lyrics

In Noxa Est

Hervadás Megabájt Elszállt A Madár... Egyenként
13 Szégyenkönnyfolt Távolból Lépj Tovább
Árnytánc Álomszép  

 

Renaissance EP

Kell Még Reneszánsz
Érezd Át (mélyen a magányt) The Last 24 Hours  

Evershade

Mirror Season of Light Hidden Die With Me
Tormented Nightshadow Vertigo My Little Monster
Misanthropia 3: Broken Home    

Angelic Asylum

Orphanage Fear Dream Endsequence
Starfall Summoner Of The Wind Second Birth Farewell
Misanthropia 2: Eternal Darkness  

Elysia

Ezer Év Jégvirág Álomcsapda Vadon Rejteke
Csendes Káosz Elveszett Lelkek Vérmocsár Emlékmás
Farkaskönny Búcsúszó Misanthropia  

In Noxa Est

Hervadás [<--]

Én itt már semmit sem teszek,
Minek mocskoljam két kezem?
Álomvilágban éltek mind,
Hiába vártok dicséretet.

Ez nem más már, csak hervadás,
Ősgyengeség, elsorvadás,
Egy gyenge szél és porrá hulltok,
Elfelejtik, éltek vagy haltok.

Rég itt vár rám,
Előttem áll,
Üvegszilánkok egybeforrnak
Új utakra hív a holnap
Láthatják igazi arcom,
Tudom: bőven lesz még harcom.

Ó, én is félek, ne hidd azt:
Hogy engem nem hajt más csak dac,
És minden lépés után eldől,
Hogy felelnem kell minden tettről.

Én mégis csak megyek tovább,
Rég nem fékez meg gyávaság,
Sem egy nagy fal vagy sűrű erdő,
Már tisztán látok minden helyről.

Rég itt vár rám,
Előttem áll,
Üvegszilánkok egybeforrnak
Új utakra hív a holnap
Láthatják igazi arcom,
Tudom: bőven lesz még harcom.

Megabájt [<--]

Öt éve számtalanszor vártam én terád
Kerestelek mindenhol a nagy űrön át
Sötét és jéghideg az élet nélküled
Robotkét senkitől sem kapok új szivet

A rozsda felemészti áramköreim
Elektrolitban úsznak gépzsír-könnyeim
Kis szikra lelkemben szép lassan lángragyújt
Egy ócska selejt lettem, ki semmit sem nyújt

Számítok rád, [itt várok Rád] szemlencsém
már rosszul fókuszál [rég nem lát]
bádog testem minden chipje
már rég nyolc biten muzsikál [elhalt a tánc]

próbálom még, hogy megtudd
szívem érted kalapál [csak Érted él]
csak kérlek hagyd, hadd érintsem
az arcodon azt a mega bájt [annyira fáj]

Arcod behorpadt, ujjaim félénken simítják a sok repedést
Légy az enyém, s talán majd kapunk egy új olajcserét
Kérlek, ne hagyd, hogy ócskavasként érjen utol a temetés
Addig is várom, porfödte roncsként leheljen rám a zord feledés.

Elszállt A Madár... [<--]

Elszállt a madár...
Elfelejtetted rég,
Milyen tiszta volt az ég,
De ez már nem elég.

Egy álmom volt csupán,
Mely szilánkokra tört szét,
De hagyom: menj tovább.
Hosszú út előtt állsz.

[2x]

lángokban áll most a város
a kétség biztos halált hoz
bal szemem sarkából látom
szétmállik lassan világom

kietlen hamvak közt némán
száradó vérfolyó útján
jobb szemem csillanva látja
amint eltűnik a szárnya

Nem számoltam hányszor vártam Rád [nem számoltam]
Ez összeomlott vár
Mindent megtettem, mit kellett már [mit kellett már]
De nem elég, hát hagyom, hogy elszállj!

[reményvesztve kérem múzsám
gyomként mely kikelt a murván
ihlessen szánalommal, de
ne gyűlöljön ily ártalommal]

[ó, láng
meddig adod még a fényt?]

recsegve hull s borul össze
tűzörvény fogja közre
kegyetlen, s mégis oly bátor
aztán elillan, mint kámfor

[színes játék,
fakó sorvadás]

A lejtőkön vigyázz:
oly veszélyes szél száll
hozza a pusztító vihart
letöri a szárnyaidat

Vigyázz, mert előtted a köd,
Mely majd mindig meggyötör,
Bizonytalan utakra lök
Álmaidra béklyót köt.

raboskodjak én ott, hol élek?
ne folytasd a szentbeszédet

meghallgattam százezerszer,
meguntam úgyhogy mostmár eressz el!

kívántam egyet, üstökös röppen
madártoll-felhő hull alá közben
összeroskad végül mi állt rég
alá temetve küszködő lelkét

Nem számoltam hányszor vártam Rád [nem számoltam]
Ez összeomlott vár
Mindent megtettem, mit kellett már [mit kellett már]
De nem elég, hát hagyom, hogy elszállj!

[rabság mely majd koporsóba zár
szabadság nincs, béklyó és fémbilincs vár]

Elszállt a madár...
Emlékszem tiszta volt az ég
Soha nem felejtem én.
Soha nem felejtem én.

Egyenként [<--]

Harcolj, itt a véres kard
A nehéz időkben kitart
Zúzd rám az összes rothadást
Jöjjön a pokol, pusztulás

Egyenként, lassan tűnnek el,
Minden éjjel
Könnyes gyász, felhőszaggató
Minden reggel

Hatalmas Úr
Kezeddel nyújts áldást
Ki elpusztult
Kit elvitt a kórság

Várj még, itt egy jótanács
Megtudtad hogyan vívd csatád
Dühöd vissza soha ne tartsd
Az hoz majd biztos pusztulást

Egyenként, lassan tűnnek el,
Minden éjjel
Könnyes gyász, felhőszaggató
Minden reggel

Hatalmas Úr
Kezeddel nyújts áldást
Ki elpusztult
Kit elvitt a kórság

Azt hitted vége már?
Megint te vagy ki oly meglepve áll
Nyújtom, kapaszkodj hát!
S ordíts, zengjen a túlvilág

Úgy bégetsz mint egy nyáj
Kínom legyőzi a reményt
Ne rejtsd el ha nem fáj
Téged még szégyen soh’sem ért

Egyenként, lassan tűnnek el,
Minden éjjel
Könnyes gyász, felhőszaggató

Minden reggel

Hatalmas Úr
Kezeddel nyújts áldást
Ki elpusztult
Kit elvitt a kórság

13 [<--]

Egy vörös szőnyegen, mint szédült őrült
Ülök és készülődök, szívem sérült
Innék talán egy kortyot a jégveremből
Kibírom tán de a láng rég megtört

Fáj nagyon az érzés, hogy nincs már
Pedig tudod jól, hogy több nem jár
Tudod, nem is kérdeztem még
De te vállalnád tán az éjfeketét?

Tizenhárom szál gyertya
Léleknek tüzes gyolcsa
Tizenháromszor hittem
El azt hogy itt minden rendben

Tizenhárom szép emlék
Mind itt lebeg, mint életkép
[egyszer tíz s egyszer három]
Őszintén nagyon bánom

A reggel ködös búja nem nyújt áldást
Versként megfogalmazva minden ártást
Otthagyom hát, így még lehet tán változás
Összegyűrve végzem folyton folyvást

Eltakarom kínom, te hitvány
Hiszen érzed jól, hogy több nem jár
Talán, nem is éreztem még
Ilyen sejtelmes, gonosz éjfeketét

Tizenhárom szál gyertya
Léleknek tüzes gyolcsa
Tizenháromszor hittem
El azt hogy itt minden rendben

Tizenhárom szép emlék
Mind itt lebeg, mint életkép
[egyszer tíz s egyszer három]
Őszintén nagyon bánom

Szégyenkönnyfolt [<--]

Egy zsebből kiesett pengető
Benne egy kép és egy dal

Rabként élnek és őrjük várja
Lesz-e kotta a hangorkánra
Vagy egyedül kénytelen velem
Továbblépni a félelmeken

Kék fényként suhan át a hang
Mely lassan kibontja szárnyamat

Szentül védi, mi fémként csillog
Megfakul mint egy szégyenkönnyfolt
Pár hangot még átereszt, hiszen
Továbblépne a félelmeken

Távolból [<--]

Itt van az éj, eltűnt minden fényforrás.
Nincs már remény, ami élt rég kihúnyt már.

Vágyálom lépj, kérlek ne gyötörj tovább.
Halk suttogás, már csak deremsztő csend áll.

Nagy hullám, az útra minden készen áll,
Itt a hajó, elvisz a nagy tengeren át.

Minden szó, minden kép él tovább,
Nagy az ár, mit látok nem más csak homály

A távolba el valami hív,
Semmi nincs már mi tántorít.
Nem kell már szó, nem kell hogy hidd,
Rég tudom: nincs helyem már itt.

Álmomban sokszor láttam már,
Éreztem csendjét, nyugalmát,
Arcomhoz simult a szél,
Lágyan suttogta énekét.

Álmomban sokszor láttam már ,
Éreztem mérgét, haragját,
Arcomba vágott a szél,
Üvöltve kántálta énekét.

Minden szó, minden kép él tovább,
[Fáradtan rád nézek, nem pillantasz felém]
Nagy az ár, mit látok nem más csak homály
[Utoljára felnézek a csillagokra még]

Távolból [<--]

Itt van az éj, eltűnt minden fényforrás.
Nincs már remény, ami élt rég kihúnyt már.

Vágyálom lépj, kérlek ne gyötörj tovább.
Halk suttogás, már csak deremsztő csend áll.

Nagy hullám, az útra minden készen áll,
Itt a hajó, elvisz a nagy tengeren át.

Minden szó, minden kép él tovább,
[Fáradtan rád nézek, nem pillantasz felém]
Nagy az ár, mit látok nem más csak homály
[Utoljára felnézek a csillagokra még]

A távolba el valami hív,
Semmi nincs már mi tántorít.
Nem kell már szó, nem kell hogy hidd,
Rég tudom: nincs helyem már itt.

Álmomban sokszor láttam már,
Éreztem csendjét, nyugalmát,
Arcomhoz simult a szél,
Lágyan suttogta énekét.

Álmomban sokszor láttam már ,
Éreztem mérgét, haragját,
Arcomba vágott a szél,
Üvöltve kántálta énekét!

Nem várok dícsérő szót,
Nem várok mindig csak jót
Elengedem mi elmúlt rég.
Elnyel a lég minden szót,
Nem látszol a távolból,
Az én utam a hó és jég.

Minden szó, minden kép él tovább,
[Fáradtan rád nézek, nem pillantasz felém]
Nagy az ár, mit látok nem más csak homály
[Utoljára felnézek a csillagokra még]

A távolba el valami hív,
Semmi nincs már mi tántorít.
Nem kell már szó, nem kell hogy hidd,
Rég tudom: nincs helyem már itt.

Lépj Tovább [<--]

Csak álltam és néztem,
Azt hittem, hogy álomba léptem.
De már nem érzem,
Fájdalmam kámforként tűnt el.

Már mindent értek,
Mégsem dobok mindent eléd
Sok mindent féltesz
Másnak talán ez még elég!

Távolból nézlek,
Álarcod fátyolként elég.
Én mást nem kérek:
Csak hogy lépj tovább, úgy mint én.

Minden más lett,
Mindent másként látok én!
Láttam már valós arcodat,
Előttem tárult fel a mély!
Emlékszem mindenre, ne félj!
Zuhantam és tudtam, hogy nem jön segítség!
Nem kellettek a nagy szavak,
Felettem sátrat vert az éj!
A maszkod mögé látok én!

Belátom féltem:
Azt hittem, néhány szó elég.
Az ember téved…
De nézd csak – vihar tart feléd!

Látom és érzem:
Régen elszállt a remény.
Így már nem élhetsz!
Mégis gyáva vagy, hogy lépj!

Várd ki és nézd meg
Nagy szárnyad vad szél tépi szét
Zuhansz a mélybe
Akkor látod majd itt a vég!

Minden más lett,
Mindent másként látok én!
Láttam már valós arcodat,
Előttem tárult fel a mély!
Emlékszem mindenre, ne félj!
Zuhantam és tudtam, hogy nem jön segítség!
Nem kellettek a nagy szavak,
Felettem sátrat vert az éj!
A maszkod mögé látok én!

Mond miért hazudtál,
Miért mondtad: ez így jó?

Most béklyóban állsz,
Sírhatsz, mert nincs több szó!

Mond miért nézel Rám?
Itt nincs angyal szárny,
Nekem nincsen hamis glóriám.
Értetlenül állsz,
Segítséget vársz,
Attól ki veled szemben áll.

Árnytánc [<--]

Itt már rég nincs több fény,
Minden kis árnyék él
Megszűnt idő és tér
Nem megy semmire, ki fél.

Csak űzd, mi mozog még
Ne bánd, ez itt a lét,

Lásd is, ne csak nézz
Nincs itt más csak tűz és vér.

Minden rég meghalt már feletted,
Csak forr a véred,
Gyilkos fegyver van a kezedben
Az átok éget.
Összeláncolval két kezed,
Béklyóban s ezt Te élvezed
Őrangyalod rég elveszett,
Hát démonod majd én leszek!

Már rég láttam én
Azt mi szemedben ég
Egy tűz, mi elemészt
Nem nyugszik, amíg Te élsz.

Nézz Rám! mi vagy, elvész
Lelked enyém és kész!
Szolgám leszel míg élsz
Figyellek merre csak mész!

Minden rég meghalt már feletted,
Csak forr a véred,
Gyilkos fegyver van a kezedben
Az átok éget.
Összeláncolval két kezed,
Béklyóban s ezt Te élvezed
Őrangyalod rég elveszett,
Hát démonod majd én leszek!

Összeláncolval két kezed
Béklyóban s ezt Te élvezed
Őrangyalod rég elveszett,
Hát démonod majd én leszek! [démonként éld le életed]

Álomszép [<--]

Álomszép
Gyönyörű álomkép,
Fogadd be végre
Árva lelkem

Álnok kép
Könnycseppként száll most szét
Vigasztalódnék
Merre tehetem?

Nyisd hát ki az álmok kapuját
Várok rá, szabadíts fel
Itt még ég egy fakó gyertyaláng
S nézem égett szemekkel

Nézz rám
Így már nem kellek én tán?
Így már nem ég az őrláng
Mely a szemedben lobbant fel
Nézz rám
Többé nem kellesz, viszlát
Többé nem értem mit vársz
Eddig tartott, ne ébressz fel

Álomszép
Álmokat törtél szét
Sose gondoltam
Hogy így lesz vége

Mennydörgés
Villámként vágott szét
Pedig azt vártam
Minden jobb lesz

Bezártad az álmok kapuját
S kulcsát porrá törted
Eltűntél s csak üresség maradt
Álmodtam, de jött a reggel

Hogyha baj van hát szólj
De egyszer nem elég
Minden gondolatod

Kitalálnom nehéz

Talán magamnál se voltam
Talán csak elfeledtem
Elhiszem, fájt, csak
Nem mutattad sok jelét

Minden dühkitörés
Csak egy apró jel
Ha csak kínokat látsz
Mikor elismerés kell

Nézz rám
Így már nem kellek én tán?
Így már nem ég az őrláng
Mely a szemedben lobbant fel
Nézz rám
Többé nem kellesz, viszlát
Többé nem értem mit vársz
Eddig tartott, ne ébressz fel

Renaissance EP

Kell Még [<--]

Hulló meteor száguld
Végtelen egeken át
Fájó szemeim látják
Fényes, sárga robaját

Szétmállott vágyak és tudat
Kitörnél, de mégis elragad
Álomkép - űzd, de hasztalan
Nincs már tűz, pedig elporladtam

Kell még, egy kicsi kell még,
De nekem nem hull manna az égből
Kell még, tán egy csepp kell még
Mielőtt végleg elvész emlékem

Várj még, hova tűntél el,
Való ez vagy képzelet?
Csalfa álmok játsszák most
Fájó játékuk veled.

Ördög ül, emberi vágyakon,
Kiáltás, nem múló fájdalom,
Áldozd fel érte lelkedet
Vagy végleg maga alá temet.

Álom...
[Mit vársz? Enyém lesz a lelked?]
Valóság...
[Ami voltam, rég eltemetted.]
Játék...
[Csupán az élet, nem kell félned.]
Hazugság...
[Meddig még, meddig tűrjem?!]

Érzem, végre szállok én
De nem győzhet múló fény
Kínzó, őrült énekkel
Űz most a világból el

Reneszánsz [<--]

Elmúlt már rég a nyár,
Elmúltak szép érzéseim,
Nincsen több büszkeség
Nincsen többé már szerelem.

Ne bánts, ne kínozz, ne kérdezz,
Értsd meg végre szenvedek.
Ne űzz, ne üldözz, ne érezz,
Szeretni, mondd, így hogy lehet?
Ne kérj, ne vádolj, ne vétkezz,
Kínzó, őrült fájdalom.
Bármit és bárkivel tettem,
Szemlesütve vállalom.

Szedj hát szét
S én összeraklak majd
Élnék még
De szívem tiltja

Ó, meddig áltatsz még
Vess véget, nem kell ez így már
Ó, ne csókolj már
Míg ennyi mérget köp e száj
Kínozz tovább,
Ez kell, igen, gyötörj hát még
Ó, de megbuktál
Mutasd máshol e szemfényvesztést

Vérző seb mar a lelkem mélyén
Megvágva, a semmi szélén
Hősként élni a szív fájdalmát
Megölhetsz, de csak lesz még reneszánsz...

Ne árts, ne gyilkolj, ne nézz mert
Én ezt többé nem bírom
Ne adj, ne számolj, ne írj hisz
Ez nem más, csak ártalom
Ne áldozz, értsd meg itt vége
Szállnék angyalszárnyakon
De hogyha ez a jó szándék
Nem lesz még egy alkalom

Elvesztett órák, (percek) és napok,
Veled voltam, most hol vagyok?
Elvesztett évek, (hosszú) századok,
(Végtelen) magány, elszálló pillanatok.

Szeretném látni még
Mint feletted a kör bezárul
Szenvednék is talán
S kacagnék, ó, álnokul

Érezd Át (mélyen a magányt) [<--]

Mond, hogy miért mentünk mi együtt
A közös úton évekig?
Miért mondtad, hogy mindörökké,
S törted össze álmaim?

Mondd, hogy miért néztünk az égen
Csillagoknak fényeit?
Mondd, hogy miért ígértél híven,
Miket tettél, s lett ez így?

Most már érzem, ez fájdalom
Várnom kéne de nem állhatom

Még látom, fényként szolgál a Hold
Vágyaim szállnak az árnyakon
Itt állok rombadőlt álmokon
Könnyem megcsillan az arcomon

Hát mondd el, hogy mi mindent tettem
Ellened, mert nem tudom,
Mondd el, hogy most mit kéne tennem
Hogy megértsd, ez fáj nagyon

Lassan elmúltak az évek
S egyre láttam magamon
Hogy mostmár jól ismerlek téged
Elég volt, ezt vállalom

Én értem, miért félsz most már
Talán, mert látod: egyedül maradtál
Ne harcolj, nincs értelme már
Élj hát tovább, érezd át mélyen a magányt...

The Last 24 Hours [<--]

I could be happier
It's probable but highly unlikely
Those painful thoughs fumbling
I always fear the worst

Started life as a toddler
But you won't live much longer
Who knows what comes next
Who should be the next sacrifice

Why choose
The rotten, the bad the corrupted soul
It's so much fun
It takes something pure away

Have you ever had
Second thoughts on your acts
That shouldn't be killed
Or be dismissed

Symbolic visions
Naked eyes
Only the covers
These still lives
Colors mixed up
Banners of blown up dust
Spherical feast
Won't feed the beast

This patch on your wicked soul
Bright red just as you feel
It kept you alive but barely made it
On the edge of death with broken heel

Evershade

Mirror [<--]

She sees her eyes, she feels the pain,
she sees her soul, and hears the rain.
She sees the storm, she feels inside,
She has the key, and looks above.

Memories... She wants to scream...
She wants to go... To be somebody.
Memories... Blood runs on her skin...
Shadows on wall... Somebody screams...

But suddenly million shivers fall on the floor...

Just go away! I'm not a coward now!
I don't want to see your face around me any more!
Just feel the rain! I hear the wind calls me!
And when you have gone away forever, I'll be free!

I will be free!

The teardrops fall into the deep,
She's tied, she wants to go to sleep.
But a nightmare keeps her in the bed...
Suddenly she opens her eyes and says...

Just go away! I'm not a coward now!
I don't want to see your face around me any more!
Just feel the rain! I hear the wind calls me!
And when you have gone away forever, I'll be free!

I will be free!

Take down the fear, belive in me,
Never give up my faith, and I'll be free!
The bravery and the strenght inside
This is my mirror - this is my fight

Season of Light [<--]

all along it's been falling apart
holding into something inside my heart
a parting gift for those who fostered me
simply adding one last line on that sheet...

sanctity
of the heart of the oak
melody of a new life

entering
to the world of an oath
which creates new life and lets this one float

refr:
the entity that makes me run from my life
a shattered memory that fades deep inside
the pictures of the one who once saved my life
the sacred feathers of the season of light

magnified
by the eyes of the lord
never fading, always bright

bloody fight
of the blades for the throne
nothing gained but nothing lost anymore

wait until he comes
wait until someone steps back
pray unless you have pride
pray until this all blows up

Hidden [<--]

I'm lying on the moorland
Waiting for a sign
Please someone give me one reason
Which keeps me back from recluse life

When my damaged world will be whole
When promises won't pass into white lies

I'm trying to grab a piece of harmony
Not stayin in agony
Fighting against bitter feelings
Searching the light in me

The motion of the leaves
Dark crackling steps
Showing the lack of honesty
You call this empathy?

Strings that bind
the purpose and reason
Eventually will break apart
this fusion

You look at me watching my smiling face
Does it occur knowing the essence

You see the mask
As pure as dirt
Someone must die
Just because you have been hurt

Die With Me [<--]

you promised me it's alright
the shattered Sun belongs to me now
now i reach out to take what's mine
so give it back, give it back, give me [now]

die with me
or fight for me
against the cause
of this dead humanity

die with me
or fight for me
for all you gain
is this brainwashed feeling

i believed you it's alright
to steal the glowing fragments of night
now you reach out to give what's mine
don't take it back, take it back, rip me [now]

die with me
or fight for me
against the cause
of this dead humanity

die with me
or fight for me
for all you gain
is this brainwashed feeling

mine
only mine
this never-failing perfect wailing

mine
only mine
this self-frustrating withered thinking

mine
only mine
all hopeless, weeping, soaring being

mine
only mine
it's for your good

Tormented [<--]

So many years and so many laughter
Comes with wine concludes with a faulter
Loving comfort but faking every smile
There is nothing but the air to entwine

Tender kisses futile treatment
As I feel you, I can't feel me
We're bound to each other
But it seems we're fading away
And the cold is getting stronger
will our love go astray?

Embracing sanity
To erase jealousy
Tryin' to see the unseen scars
The part of a shattered heart
The inner strength you have
It binds you to forget
Mistakes made, but you never learn
It's not the time to yearn

The mask on you slowly fades
But you never learn
Your heart's still got to burn
Will you ever learn?

Inferno of your soul
Stone skin that feels firm
When you're out of the burn
Will the tables turn?

Such strong empathy
People, you never learn
Cruel yet enigmatic
There's place for the heart to mourn

Less peaceful yet kind
To live this tormented life

Nightshadow [<--]

the creatures of the night are drawing my fate
sentenced to sacrifice the souls in the shade
empty, glassy eyes piercing through my veins
until the Sun burns up the last man in this place

The shadows crawling on the
pavement of the street
Trembling in the freezing
hailstorm through the crown of trees

agony of silence
this numbness petrifies me
arrival of sirens
disciple, sacrifice me!

embracing the blackened cloud
in false integrity
squeezing one last drop
to feed gaia for the last time

the creatures of the night are drawing my fate
sentenced to sacrifice the souls in the shade
empty, glassy eyes piercing through my veins
until the Sun burns up the last man in this place

this is the prison where
we keep our stray Specters
haunting from the abyss,
lurking after fallen angels

embracing the blackened cloud
in false integrity
squeezing one last drop
to feed gaia for the last time

Vertigo [<--]

Messze már a tél de én még érzem
Hogy lebeg tova a sok felhő
Csillogó fény a szemeim marja
Jól jönne most egy ernyő

Eltakarhatná szemeim kékjét
Tompítva a tükröződést
S kitilthatná a hazug állítást
Mert ez a szem sosem kék

Vertigo, salvation
Vertigo, misapprehension
Vertigo, this constitution
Vertigo, a traitor’s action

Where are you facing the terrible
Life-saving business?
Open your eyes, mind and the purse
That made you someone

My Little Monster [<--]

I wanted rain
But only acid falls
To clean your face
To erase your destiny

They want you dead
But it's ain't right
The blood flows slow
In your veins
but you're still mine

Oh, thy sweet little monster of mine
Abomination but you're still close to my heart

I am on a razor edge
I ride for a fall against me
Dancing with angel of pain may kill me
Tempting levitation
With my loved tormentor
Who knows what will happen
If the game rashly coarsen...

All your attempts to captivate
Unaware faces
Wish you good luck betraying me
But you will hate this

Misanthropia 3: Broken Home [<--]

Through blurry eyes I watch the world
Looking for you my dearest enemy
What changed so much in such a short time
Why are the knives all pointing at me?

[Don't try to fight me
don't want to see your face
shut up and serve me
you're from another race]

[Please stop this madness
Just let us live in peace
What have you turned into?
What made you so fierce?]

Through blurry eyes I watch the world
Looking for you my dearest enemy
What changed so much in such a short time
Why are the knives all pointing at me?

Something has changed between us
What have I done wrong?
Am I the one you're doing this for?
Please tell me how can this end?

I'll let you choose once'for all
Is this really what you want?
Do you want to go or should I leave this place?
And you can't say that you can't

I want to scream
I want to tell the world I've failed
To keep this sacred bondage
Between you and me
As I have thought there might not
Be a way out here
But I don't want to live
My life in constant fear...

Through blurry eyes I watch the world
Seeking for you my dearest enemy
What changed so much in such a short time
Why are the knives all pointing at me?

The blackened clouds
The fire in my eyes
Get out of here
Before one of us dies

Save me!
Take me!
Unleash me!
Save me!

[This is leading nowhere...
Why you? Why me?
I'm such a fool...]

Make me
pain free!

[You want to be saved?
To ease your pain?
Don't think you're much better than me...
Who asked me if I'm hurt?
Who was by my side when you turned me down?

Save me!
Take me!
Help me!
Save me!

Through blurry eyes I watch the world
Looking for you my dearest enemy
What changed so much in such a short time
Why are the knives all pointing at me?

Something has changed between us
What have I done wrong?
Am I the one you're doing this for?
Please tell me how can this end?

I shall forget now
Why can't I rewind all
This is not a fight
It is only a war

Angelic Asylum

Orphanage [<--]

From the dephts of the soil
A scary building has grown
Every step gets me closer
Like I live here all alone

As the door swings open
Hundreds of eyes stare at me
Burning with fire of evil
Is this a chance to flee?

Lightning from the sky
Explosion of a distant star
Take me, oh protect me
From what the time will give me

Every step followed by a whisper
"Why, who is she, what she does here?
What will she do, where will she be?"
Every breath gives birth to a curse

Lightning from the sky
Explosion of a distant star
Take me, oh protect me
From what the time will give me

Fear [<--]

Wasting time...
Reckless panic
Looking for the aim of my life

Endless fear
From the unknown
Please don't tell me I'll be alone

Sadness weeps
Black tears rolling
Solitude is just killing me

Come to me
I don't want more
Only to be closer to you

Oh, why am I being ignored...?
Between heaven and Earth I float...

Please give me the one I could love
Make me smile for once in my life
Show me the way to feel
Show me that it is for real

Evil thoughts came to my mind
Could I force someone to love?
Could I use something like that to succeed?
May I rip off someone's heart?

Dream [<--]

Memories fading to oblivion
Silhouettes inside my eyes
Denial hand in hand with acceptation
No measure... here is no size

Everything packed into another world
Small bundles of tearless joy
Solitude keeps being my company
Talk to him, he's by our side...

It's all my imagination
Is it the sibling of my mind?

Reason, go away
Accept my own ways!
Won't let close to me
This is only for my fantasy...

Endsequence [<--]

As the Sun sets for the last time
I look back to the past
Maybe you are still here
Holding my bare cold hands

Years passed away
With so much tears
But the memory keeps reminding me
All the joy you gave me

Never more, this is the end for now
I'll take my rest
Every smile and every painful thought
Now have to end

Sometimes when the Moon fades
Embraced by the dark clouds
I see you in a black shape
With all you left behind

We're cast away
Destiny's tool
But the memory of reminding you
Leaves everything destroyed

Starfall [<--]

Egyetlen felhő sincs fent a magas égen,
Könnyű virágillat száll szerte-szét a szélben.
Egy bagoly pislog fent a zöld ágakon,
Ki mint pillangó – repül könnyű szárnyakon.

Éles barna szemével az eget kémleli
De szertenéz, s mit annyira keres, nem leli.
Hófehér szárnyait kitárja – felröppen,
Csillogó csillagfény világítja útját az éjben.

Szárnyain szinte lebeg a szélnek hullámain
Csak repül-repül át a magas hegyeknek ormain.
De fény villan - egyszer csak a sötétség felragyog;
Felpillant az égre, nézve a sok hullócsillagot.

Éles barna szemével az eget kémleli
De szertenéz, s mit annyira keres, nem leli.
Hófehér szárnyait kitárja – felröppen,
Csillogó csillagfény világítja útját az éjben.

Leszáll egy magas fenyőfára,
Úgy néz fel a lehulló csodákra.
Szeme felragyog – szíve megremeg
Talán megtalálta azt, mit annyira keresett.

Szemében tükröződnek – tündértáncot járnak;
S tompa porfelhőben - valósággá válnak
Viharként tomboló - a sors, mit nekik szántak
S mint apró angyalok – a földre úgy szállnak.

Mert ami egyszer lehull az éjjeli égről,
És utoljára ad a világnak a csillogó fényből
Csillagporát elnyeli majd a messzeség
Miközben fent egy új csillagot szül az ég.

Summoner Of The Wind [<--]

Silver Moonlight glitters on the field
Mourning the souls of the deceased

The wind still blows
As a girl passes by
Making the dust
And the leaves fly high

Ooh... tell me little girl
How can you make the air swirl?
Ooh... can you hear the wind weep?
One day you'll hear when I speak

Ooh... Summoner of wind
Please... put my soul to peace
Eyes... can't be forgotten
Show me what's real heaven

All those dark nights that you spent in fear
All those fearsome things you happened to hear
Now they have vanished as you found your peace
May the dead forgave our cruel, selfish sins?

Dreaming of cruel fists that says "here you stay"
Remember those who said "don't be afraid"

Second Birth [<--]

So cold... am I dying?
It's not heaven, but still worst than hell
Hard to breathe, gasping for air
I want to cry, I want to scream

As I'm lying here [may I die today?]
I'm crying here [no one to caress me]
How could I hide from this world, hide from the laughter
Please take me back to you...

Movement... someone's coming
Whispers... "why are you crying?"
Sturdy hands lifting me
What's happening? Who are you to me?

As I'm lying here [may I die today?]
I'm crying here [no one to caress me]
How could I hide from this world, hide from the laughter
Please take me back to you...

Who are you? Why are you holding me?
Are you my savior? Will you set me free?

Farewell [<--]

The pointless agony that I've been taking
Far away from this world without meaning
You've played with me and my heart for the last time
What do yo think? It's not a victimless crime!

Nothing I did was ever fine...
Please forgive me now
Take a look at me for the last time
Time to say goodbye!

I'm between two fires in blazing madness
Escaping from you with screaming silence
Please understand what I feel inside
You were the one who killed the naive child

Nothing I did was ever right...
If I must I'll fight
Take a look at me for the last time
Time to say goodbye!

Misanthropia 2: Eternal Darkness [<--]

Forgotten ruins of a lifespan
(Have faith)
Life's misplaced revenge comes
The wooden anchor's floating

I can feel you're watching me
holding me,
just see my very first step
i thought i heard you calling me
"wish you well, and break a leg"

Tastes like numb useless cries
feel the nothingness
And seen the lies between the times
Everything dies in vain

I wonder what happens next
And why does it have to end?
May there be cure or treatment
for this wound to mend?

Crawling behind nightmares
Seeking new lifeforms
I am cursed to loneliness
I'm cursed yet I'm still feeling

Lives cut through by this tragedy
(Deep inside)
Fading eyes, fading legacy
(But one's missing)

Leaning towards to the sympathy of every living soul
Making everybody try to look inside my deep fervor
Stunts for surviving, idolizing matter that's unseen
Observing my heart if anything inside me is unclean

I can feel you're watching me
holding me
just see my very first step
i thought i heard you calling me
"wish you well, and break a leg"

Lives cut through by this tragedy
(Deep inside)
Fading eyes, fading legacy
(But one's missing)

Forks and knives sticking out of me
Liquifying agony like it's up to me

Forgotten bricks of the ruin
That they call life
My unseen revenge comes
The wooden anchor's burning... down...

†In memoriam Kiss Jánosné Budai Mária

Elysia

Ezer Év [<--]

Csillagport visz a tavaszi szél
Soha nem vész el, ami benne él
Száz történet vele száll
Ahogy tompán szól egy kopott gitár

Fényes csillag, forró tűz
Ó, ez az mi ehhez a helyhez fűz
Vége tán, vagy jön még valami más?

Édes érzés, tompa kín,
Ó, miért erre visznek vágyaim?
Szívem erre, elmém arra vágy...

Válaszút előtt állok,
Most talán ráhibázok
Melyik út visz a boldogság felé...
Fájdalom és a könnyek, többé össze nem törnek
Ez az én életem, nem kérkedem,
Csak megyek a cél felé

Hóvihart hoz a téli szél
Csak a jég és hó ami benne él
Beteríti, ki benne áll
Fuss, hát most ezen életed áll

Elvesztél de én megtalállak,
Éles a szemem mint egy sasmadárnak
Karmaimból nincsen menekvés

Lecsapok és elragadlak
Hiába kiáltasz, meg nem hallhatnak
De cseppet sem kell félned többé már...

Válaszút előtt állok,
Most talán ráhibázok
Melyik út visz a boldogság felé...
Fájdalom és a könnyek, többé össze nem törnek
Ez az én életem, nem kérkedem,
Csak megyek a cél felé

Porfödte, kies forró táj
Itt nem él túl, aki csodára vár
Vakító fény szűrődik át
Én mégis várom inkább a csodát

Karjaimat széttárom,
Ez lesz talán a legszebb álmom
Érzem, ahogy belémkap a szél...

Mint egy gyilkos hurrikán
Ez a vég, vagy egy álom csupán?
Kérlek, mondd meg mit is tehetnék...

Szállok a széllel, mint egy falevél
Ó, elszáradok, ha több eső nem ér
Úszok az árral, mint egy liliom
Ó, évezredekig tart ez, jól tudom...

Ezer éve már, itt vagyok vétkesen
Mégis érzem azt, hogy létezem
Várok még, nincs bennem félelem
Várok rád, gyere velem!

Itt vagyok, mindig is itt leszek
Akkor is, ha néha elveszek...
Fájdalom, ó, mit tegyek
Add, hogy önmagam legyek!

Jégvirág [<--]

Hófödte táj...
Egy holló fagyott szárnnyal száll
Tarkopasz fák...
Rémálma valósággá vált

Amerre néz, csakis pusztaságot lát
Élelem nélkül várja a biztos halált
Hóvihar sűrűjében keresi a célját
Ily szörnyű telet eddig soha nem élt még át

Csillogó jégvirág...
Egy fagyott ablakpárkány,
Mint egy délibáb
Reményfoltként száll
Kémény, melyből füst tör fel, kioltva a jeges kínt
Ő lassan követi a rozsdás sínt...

Hófödte tér...
A körúton csak porhót fúj a szél
Szoborként néz...
Elfogadni még mindig nehéz

Az emberek alszanak még
Bár kinyithatná a varázsszelencét
Csak egy kívánság, mit kér
Hozzon élelmet a szél

Csillogó jégvirág...
Egy fagyott ablakpárkány,
Mint egy délibáb
Reményfoltként száll
Kémény, melyből füst tör fel, kioltva a jeges kínt
Ő lassan követi a rozsdás sínt...

Vörösen izzón, a távolból
Mint ragyogó tulipán
Feléledt tán a remény?
Íme egy kicsi lány

'Mondd, miért, ó miért állsz itt
Nagy, fekete madár?
Ha itt maradsz éhesen
Elragad a halál

De én majd megmentelek', szólt
S szaladt a kis leány
Majd vöröslő, szép ruhájában
Magokat hoz talán...

És száll, csak száll a téren át,
Hiába a hó és jég
Nem feledi sohasem azt
Ki megmentette életét

Csillogó jégvirág...
Egy fagyott ablakpárkány,
Mint egy délibáb
Reményfoltként száll
Kémény, melyből füst tör fel, kioltva a jeges kínt
Most újra kinyithatja szárnyait...

Álomcsapda[<--]

Ébredés egy sötét ágyon
Az új látomást várom
Odakint már nem süt a Hold
Jégeső veri fel a port

Álomra hajtanám fejem
De most nincs senki itt velem
Magam maradtam magamhoz
De az álom új kalandot hoz

Színvarázs, egy furcsa örvény
A valóságon túl nincs törvény
Vágyaim mint léggömb, szállnak fel...
(a képekkel)
Sárkány, ki a tüzet fújja
A képzeletnek szabad az útja
Biztonságban zuhanok tovább...

Ki az, ki engem vár?
A Földön talán még lehet pár
Ki az, ki tőlem fél?
Nem élhet az, aki nem remél

Álmaimnak útján élem életem
Emlékeim száguldoznak féktelen
Rabja lettem vágyaimnak úgy érzem
Álomcsapda lett börtönöm, végzetem...

Forrás, mely a létet képzi
Elszakadt, az utat nézi
Kitörne a valóságból
De megrémült a távolságtól

Lázálmok a hited képzik
S messziről kínodat nézik
Mindent eléd tár
E hamis valóság

Véletlen, vagy ügyes lépés?
Nem használ az üres nézés
A távolban összefolyik minden
Menekülnék, de belém mart
Egy kéz, és megzavart
S elmém által szült világban tart

Végtelenben, egy távoli angyal
Megszólít, egy tompa hanggal
Megfordulok, nyílik a szárnya
Nem tudom még, mi lesz az ára

Tündököl, mint százezer gyémánt
Úgy kezel, mint egy ócska képmást
"A valóság partján élsz
De szétesel, elveszel..."

Váratlanul eltűnnek a képek
Szobámban a világ újra ébred
Szeretnék visszatérni még
(...a szép emlék...)
Megindul újra az élet
Visszatér belém a lélek
De ma éjjel újabb látomás vár rám...

Ki az, ki engem vár?
A Földön talán még lehet pár
Ki az, ki tőlem fél?
Nem élhet az, aki nem remél

Álmaimnak útján élem életem
Emlékeim száguldoznak féktelen
Rabja lettem vágyaimnak úgy érzem
Álomcsapda lett börtönöm, végzetem...

Vadon Rejteke [<--]

Az óceán vizében
Hullámok torz tükrében
Látom emlékeim foszlányait
Egy élet áll mögöttem
Fényesen, tündöklően
De lépni kell, ideje távozni

A lángok kigyulladtak
Elvágva a sötét múltat
A holdsugár megtörik a vízen
A kürtök megszólalnak
Érzem, nincsen visszaút
Előttem áll egy mesés, hosszú út

Maradni nem lehet már
Eltűnt minden határ
Egy szebb jövőre vágyom
Igen, ez minden álmom
Vágyok a messzeségbe
A vadon rejtekébe
Nincsen semmi mi itt tart
Új lapra írok egy új dalt

Sötét van, alig látok
Azok is csupán álmok
A valóság gyorsan szertefoszlott
Világok, hegyek, völgyek
Bükkösök, öreg tölgyek
Egy új világ, mely lassan kitárul

De az új világ még távol
Pedig lelkem érte lángol
Nincs semmi, ami ehhez fogható
Elfog egy sötét érzés
De mostmár nincsen visszaút
Egy szív dobogása elhalkult, elhalkult...

Maradni nem lehet már
Eltűnt minden határ
Egy szebb jövőre vágyom
Igen, ez minden álmom
Vágyok a messzeségbe
A vadon rejtekébe
Nincsen semmi mi itt tart
Új lapra írok egy új dalt

Csendes Káosz [<--]

Öröm, szenvedés
gyors váltakozás
vágy, megvetés
néma hallgatás

A sok évet elpazarló ember
Ha tudná mi mindent tehetne
Élete kezében lehetne
Talán most már bátrabb lenne

Mondd, lelked mi nyomja?
Mitől lett oly nagy a súlya?
Sebek melyek be nem gyógyultak
A sors kezei megfordultak

Csend, és béke
Menny és pokol
A világnak vége
Mindenki tombol

Egyként ordít s kiabálna
Ha lenne valaki aki hallja
Új lény, mélyen elnyomva benned
Talán észre kellett volna venned

Mondd, lelked mi nyomja?
Mitől lett oly nagy a súlya?
Sebek melyek be nem gyógyultak
A sors kezei megfordultak
Sok tett, mi nem sajátod
Ez lett az összes barátod?
Te vagy mind, hiába sírsz
Hát küzdj ellene, míg lépni bírsz!

Elveszett Lelkek [<--]

Egy ködös nap volt október végén
Mikor a távolban feltűnt egy kék fény
Egy öreg várból hol emberek éltek
De elpusztították e menedéket

Névtelen emberek, kik úgy éltek
Boldogan, csendben semmitől nem féltek
Nem láttak semmit, csúnyát vagy szépet
A semmiből hozták rájuk a szörnyű véget

Álmok, vágyak, éles tárgyak
Szégyen, könnyek égett házak

Nem tettek semmit, de ez lett a sorsuk
Ez lett a vég számukra, a kocka fordult
Pedig ők igazán semmit se tettek
Az élet volt a bűnük, melyben elvesztek

Számos legenda kering most róluk
Melyekből ezeket mi mind megtudtuk
De a fény, mely a semmiből előtört
Újjáélesztettee ezt a mondakört

Hát... ez lett a vég...
elért a sors...
lángol az ég...
Bár... talán lesz még...
egy új kezdet
és egy új vég...

Vérmocsár [<--]

Végtelen messzeségben
Fátyolos szendergésben
Ködös folyónak partja
Hol fűnek sincs már sarja

A folyóvíz vöröslik
Bosszúnak vére folyt itt
Ártatlan áldozatnak
Elbújni már nem tudtak

Ez a hely egy átkozott verem
Itt többé semmi nem terem
Ez a nap az áldás napja
Ordít az éjnek hangja

Egy zöld szempár
Mint rámtekint
Álmatlan éjszakában
Elviszi a kínt

Vérző könnycsepp
A földön loccsan szét
Megfognám, de nem érem el
A két kezét

Puszta létével töri meg a fényt
Itthagyja az elveszett reményt
Fájdalma örök, mégis él
S míg él, szüntelenül remél

Ez a hely egy átkozott verem
Itt többé semmi nem terem
Ez a nap az áldás napja
Ordít az éjnek hangja

Tűzeső száll
Itt a halál
Kegyvesztett lény
Ó, jöjj hát fény

Égő romok mindenhol
Félelmetes harag forr
Életlen fegyverrel megvág
És otthagy - viszlát világ!

Ez a hely egy átkozott verem
Itt többé semmi nem terem
Ez a nap az áldás napja
Ordít az éjnek hangja

A szempár most üresen
néz le rám
Nem veszt sem éjszakát már
sem több varázst
Messzi emlék
Csupán ez már
De soha nem felejtem
Ez a Vérmocsár

Puszta létével töri meg a fényt
Itthagyja az elveszett reményt
Fájdalma örök, mégis él
S míg él, szüntelenül remél

Elpusztít minden jóakarót
Eldob minden földi jót
Vérmocsár ez, egy álnok gaz
Itt többé semmi sem igaz

Emlékmás [<--]

Fekete éj, szakadó eső
A félsz bennem egyre jobban nő
Hova menjek, mi lesz így velem?
Kitagadott a saját életem

Képek a falakon, képek magadon
Mi ez a nagy riadalom?
Vágyott szerepek, most még lehetek
Az, aki én magam voltam

Bárki is lettél
Nem számít, mit tettél
Nincs lét, mit szemmel láss
Én még élek, de az emlék más
Nappalokból most
éjjelek lettek
A fény felváltja
a sötétséget

Mint bábu úgy éltem napjaimat
Nem nézve soha azt, mi foglalkoztat
Pengeélen táncolunk
Így könnyen elbukunk

Viszlát fegyelem, nem kell kegyelem
Éljünk, mint egy fejedelem!
Elszáll ami lég, bánat felemészt
Mégis kaptam egy újabb esélyt

Bárki is lettél
Nem számít, mit tettél
Nincs lét, mit szemmel láss
Én még élek, de az emlék más
Nappalokból most
éjjelek lettek
A Nap felváltja
a sötétséget

Elmúlt az éj, nincsen több eső
Az éjszaka múltával nappal jő
Bár a víz most még áll
A Nappal majd az is felszáll

Kétes szerepek, melyben lehetek
Más dönt, hogy ki legyek
Ennyit tehetek, éltem eleget
Magány ellen még mit tehetek?

Bárki is lettél
Nem számít, mit tettél
Nincs lét, mit szemmel láss
Én még élek, de az emlék más
Nappalokból most
éjjelek lettek
Egy arc felváltja
A reménytelenséget

Farkaskönny [<--]

A végtelen szirteken
Egy magányos farkas áll éhesen
Itt maradt, mert elszaladt
Az otthonától végleg elszakadt

Csak önmagában bízhat, mindenki elhagyta
Egy zord ölelés, mi maradt az útra
"Többé vissza ne térj", ezt hagyta rá,
Akiért nemrég az életét adta

Fájdalmas vonyítás, a telihold megreng
Büszkesége már rég a porba veszett
Barna szemében a fájdalom csillog
Élete virágján nincsenek már szirmok

Kapott sok szépet, olyat, mit soha nem remélt
Mégis kiűzték belőle a tüzes szenvedélyt
S amint a Nap letűnt a horizonton
Újat keres abból, mit úgy hívnak, 'otthon'

Rég volt már, egy messzeség
Mikor megismerte kedvesét
Dolgozott, csak érte élt
Mindent megadott neki, mit kért

De viharfelhők jöttek, elmúlt a forróság,
Mi összekötötte az ifjú párt
Ő mindent megtett volna, életét adva
De ki lett adva az útja

Fájdalmas vonyítás, a telihold megreng
Büszkesége már rég a porba veszett
Barna szemében a fájdalom csillog
Élete virágján nincsenek már szirmok

Vágy... a széllel száll
Nincs több határ

Nincs más az létben, mi eltörli könnyét
Egyedül tölti az összes estét
S mikor csak ül és a Holdat nézi
A fényben felfedezni kedvesét véli

Fájdalmas vonyítás, a telihold megreng
Büszkesége már rég a porba veszett
Barna szemében a fájdalom csillog
Élete virágján nincsenek már szirmok

Búcsúszó [<--]

Váratlan emlékképek, távoli, régi múlt
A régi történet már nem mozdul, vízbe fúlt
Szeretnék hinni még, bár ez most nehéz lesz
Eltenném emlékbe, de te már nem segítesz

Szeretném azt mondani, "örülök, ennyi volt"
S lazán elfeküdni, mint papíron a tintafolt
De az érzés tovább mérgez, fájdalmas, nehéz így
A távolból többé senki sem hív

Vége van hát, többé nincs visszaút
A jövő a fontos, nem a múlt
Szállok a széllel, porszemként
Egyszer talán visszatérek még

Tudom, elfelejtetted, milyen is volt az ég
Amikor együtt mentünk, s vártuk az éj szelét
Számomra talán sok is, számodra kevés volt
Bárcsak újra élném azt az ősi kort

Végtelen hosszú ösvény, azt hittem, azon jársz
De soha nem érted el, a fényes, nagy tisztást
Pedig én ott vártam rád, s figyeltem szüntelen
Nem tudtam akkor sem, mi az a félelem

Vége van hát, többé nincs visszaút
A jövő a fontos, nem a múlt
Szállok a széllel, porszemként
Egyszer talán visszatérek még
Itthagyok mindent, elmegyek én
Nincs többé bűn és nincs erény
Vége a dalnak, vén utazó
Ez lett hát a búcsúszó

Nem vágytam semmi többre, nem kértem semmi mást
Csak bűnös sorsainkra egy új feloldozást
Így lett a végtelen büszkeségből szerénység
Vártam egy semmiségre, de nem jött a segítség

Remélem azért egyszer meglátogatsz engem
S meghallgatod mindazt, mit ez idő alatt tettem
Döntsük le együtt az elmúlt idő falait
Mert én még itt vagyok, még ha te nem is vagy itt

Vége van hát, többé nincs visszaút
A jövő a fontos, nem a múlt
Szállok a széllel, porszemként
Egyszer talán visszatérek még
Itthagyok mindent, elmegyek én
Nincs többé bűn és nincs erény
Vége a dalnak, vén utazó
Ez lett hát a búcsúszó


Misanthropia [<--]

Fájdalom, keserű magány
Végtelen gyilkos homály
Kietlen poros úton jár
Egyszer majd önmagára talál

Két hegycsúcs közt a fellegvár
A sóhaj sem visszhangzik már
Vérző szív, és egy sápadt arc
Ez volt az utolsó... harc!

Csillogó szempár, mi lelkembe néz
Két kósza könnycsepp, ennyi az egész

Talán a véletlen, talán a kegyetlen világ...
(vette el azt az érzést, ami mindig sorára vár)
Talán a képzelet, talán egy nem létező száj
(mondta el, hogy mit érezzek, amitől kevésbé fáj)

Talán a létezés, talán, hogy érzem azt, hogy ég
(ég és föld, amit érzek s mit érzek, hogy érezhetnék)
Ne várd el tőlem azt, hogy ellenség légy
Várnék még, de ennyi most már tényleg elég

Két hegycsúcs közt a fellegvár
A sóhaj sem visszhangzik már
Vérző szív, és egy sápadt arc
Ez volt az utolsó harc!

Zöld falevél, fújja a szél
Egymaga jár és kél
Száz kicsi dallam, száz üres szó
Mindig ugyanaz mégsem jó

Egy kopott téglafal
Vár volt talán, vagy csak őrzi a testet
Erdő sötét árnyai
Védő kart nyújtanak, átölelik a lelket

Kívül az ember, belül csak egy gyermek
Mindkettő úgy tesz, mintha másik lenne
Egyik a falon kívül, másik a falon belül vár
Hogy mire, az neki is talány...

Álmok szigetén, felhők peremén
Ringó képek
Szállok sebesen, mégis kevesen
Érzik a véget
Őrök hadai, város falain
Fegyvert fognak
Kormos menedék, szálló lövedék
Nem léteznek...

Egyszarvúk és vámpírok közt
Csillogó réteken látom e
Tündérföldről szóló mesét még..
De ennyi elég!

Szív... amit földhöz csaptak
Lét... amit eltiportak
Dal... ami nem szól többé már...

Vár... ami összeomlott
Kép... amit foltot hagy
Az érzés, mely messze száll...

Vég nélkül azt kérdem, miért?
Nincs szív, hát nincs veszteség
Kezdet a fájdalmas vég
Utolsó zord ölelés...


Obsidian Shell